MTV shooting at Czinka Panna Roma Cultural Association
2018.11.13.Cipősdoboz Akció a Czinkánál is
2018.12.05.MEGNEVEZÉS:
Toronyiránt Adventi Vásár 2018
DÁTUM:
2018. 12. 02.
2018. december 2. 10-18 óra
2018. december 2-án elindult az I. Toronyiránt Adventi Vásár Gyömörén. A Szervezők: Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület, Gyömöre Község Önkormányzata és Szerecseny Község Önkormányzata. A Vásár 10 órakor nyitott, több, mint 50 árussal, akik a környékről, és Észak-Dunántúl több megyéjéből érkeztek. Nagyon színes volt az árusított termékek palettája, a folyamatosan kilátogatók nagy örömére. A vásárlók főleg déltől érkeztek nagy számban, rengetegen megcsodálták Gyömöre Karácsonyfáját, az elkészült Betlehemet, és az Adventi koszorút. 13.50-kor hivatalosan a Megnyitóval vette kezdetét az I. Toronyiránt Adventi Vásár. Elsőként Nagy Beáta, Gyömöre Község polgármestere köszöntötte a tömeget, majd Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnöke nyitotta meg a rendezvényt. A megnyitó után elkezdődött az Apostol együttes koncertje. A közönség 90 percen keresztül élvezhette a legendás zenekar legnagyobb slágereit. Megható, egyben a Toronyiránt Adventi Vásár alapkoncepcióját visszaigazoló érzés volt a szervezőknek, amikor a közönség a legszebb slágereket közösen énekelte. Az Apostol együttes koncertje után előbb Hajnal Nikolett műsora következett, közreműködött Farkas Leila és Farkas Dominika, kísérte őket Szórádi Árpád, majd pedig Horváthné Hollenczer Anita énekes előadása teremtett jó hangulatot. A nap zárásaként, Bors Imre Plébános Úr, a szabadtéren elhelyezett Adventi Koszorúnál rövid beszédet mondott, és közös éneklés után felkapcsolta a koszorún, az első gyertyát (hit) szimbolizáló fényt.
2018. december 9. 10-18 óra
Az I. Toronyiránt Adventi Vásár második napja is nagyon nagy sikerrel zárult 2018. december 9-én. 14 órakor Járai Máté, a Győri Nemzeti Színház kiemelt színésze, számos rangos díj tulajdonosa egy slágeregyveleggel lepte meg a közönséget. Fergeteges előadással, igazán az adventhez illő szeretettel készült a művész, amit a közönség hatalmas tapssal honorált. Mint minden fellépőnk, ő is körbejárt a Vásárban, és külön gratulált Gyömöre Önkormányzatának, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesületnek és Szerecseny Önkormányzatának a színvonalas szervezésért. Ezután a budapesti Kárikittyom Trió szórakoztatta a gyerekeket, interaktív előadással, rengeteg dallal. Az előadás alatt kézműves foglalkozást tartottak a Gyömörei Ifjúsági Klub tagjai, és a Kultúrház önkéntesei. A műsor végére a jelen lévő gyerekek a művészekkel együtt, dallal hívták a várva-várt Mikulást, aki meg is érkezett kis segítőivel. Minden gyermek egyenként felmehetett a Mikuláshoz a színpadra, ahol a segítőktől csomagot kapott, és beszélgethetett egy kicsit a Mikulással, aki 250 csomagot osztott ki a gyerekek között. A második napra a gyömörei lakosság is nagyon készült, a több településről érkező vendégeket egy kis fotókiállítással lepték meg, amelyen a régi Gyömöre volt látható, életképekkel, tájképekkel. A kis kiállítás iránt nagyon sokan érdeklődtek, nagy sikert aratott. A nap végén Bors Imre Plébános Úr, a szabadtéren elhelyezett Adventi Koszorúnál rövid beszédet mondott, és közös éneklés után felkapcsolta Nagy Beáta polgármesterrel és Jakus László elnökkel közösen a koszorún, a második gyertyát (remény) szimbolizáló fényt.
2018. december 16. 10-18 óra
Az I. Toronyiránt Adventi Vásár harmadik nap-ja az ÖRÖMteli várakozás nevet kapta. 10 órakor elindult a Vásár. A szervezőbizottság úgy döntött, hogy az árusoknak ingyen zsíros kenyeret osztogat. Az árusok nagyon pozitívan értékelték a gesztust. 14 órától kezdődtek meg a színpadi produkciók. Először Tóth Tünde műsorát tekinthette meg a közönség, aki slágerekkel, örökzöldekkel készült. 15 órától a Csillag Musical Társulat előadásával szórakoztattuk a vásárlókat. 16 órától a Starlight Dance SE produkcióját láthatták a színpadon, akik fergeteges hangulatot varázsoltak a Vásárba. Ezután egy meglepetés következett. A gyömörei Háry László Általános Iskola, és az „Új esély” Tanoda diákjai egy flashmobbal lepték meg a közönséget: a tér különböző pontjairól 5-6 fős kis csapatokban, karácsonyi énekeket énekelve a tér közepére sétáltak. Mire mindenki megérkezett, 40 kisgyermek állt a téren, és énekelt, a világító sapkáknak köszönhetően egy fenyőágon lévő gyertyát formázva. Ezután a színpadon egy fantasztikus néptánc produkció következett. A két néptáncost a Romungro Gipsy Band kísérte. A nap végén Bors Imre Plébános Úr, a szabadtéren elhelyezett Adventi Koszorúnál rövid beszédet mondott, és közös éneklés után felkapcsolta Nagy Beáta polgármesterrel és Jakus László elnökkel közösen a koszorún, a harmadik gyertyát (öröm) szimbolizáló fényt.
2018. december 23. 10-18 óra
Az I. Toronyiránt Adventi Vásár negyedik napja a Közös szeretetünnep elnevezést kapta. A Vásár 10 órakor nyitott. 14 órakor Jakus László, a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte a Zárónapra érkezőket és felkonferálta az első fellépőt, a Karaván Familia Együttest. Az együttes 40 perces fergeteges koncertet adott, a családi zenekart körülvevő zenei profizmus, és a tagok közötti érzékelhető szeretet, méltó indítása volt a Vásár Közös szeretetünnepének. A fellépés sikerét mutatja, hogy a helyiek többször is vastapssal jutalmazták a zenekart, és egy helyi kisfiú is felment a színpadra, hogy együtt táncoljon a zenekarral. A koncert után a meghirdetett bejglisütő verseny eredményhirdetése következett. Az eredményhirdetés után a Győri Advent Kórus adott elő meghitt karácsonyi műsort. Ezután a helyi óvodások, valamint a helyi nyugdíjasklub műsora következett, majd a Háry László Általános iskola diákjai adtak karácsonyi műsort. A Zárónapra kilátogatott Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke is, aki megtekintette a Vásárt, és együtt élvezte a helyiekkel a színvonalas műsort. Szintén megtisztelte jelenlétével a rendezvényt Németh László, a Téti Járási Hivatal vezetője. A színpadi produkciók után Nagy Beáta, Gyömöre Község polgármestere mondott ünnepi beszédet, beszéde végén pedig átadta az Év Önkéntese díjat Kozalk László rendőr zászlósnak, akinek Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke is külön gratulált. Ezután a polgármester asszony név szerint köszöntötte a község legidősebb lakóit, valamint a 2018-ban született gyermekek szüleit, akiknek kis karácsonyi csomagot nyújtott át Gyömöre Község Önkormányzata nevében. A meghitt ünnep a rendezvénysátor előtt folytatódott, ahol Bors Imre Plébános Úr, a szabadtéren elhelyezett Adventi Koszorúnál rövid beszédet mondott, és közös éneklés után felkapcsolta Nagy Beáta polgármesterrel és Jakus László elnökkel közösen a koszorún, a negyedik gyertyát (szeretet) szimbolizáló fényt. Ezután a plébános úr ünnepélyesen megáldotta a Betlehemet. Ezzel a Közös szeretetünnep nem ért véget, hiszen a gyömöreiek (önkormányzat, helyi lakosok) nagy izgalommal, és még nagyobb szeretettel készültek az elmúlt hetekben a hagyományos Szeretet-vendéglátásra, amely ebben az évben az I. Toronyiránt Adventi Vásár záróaktusa lett. A Szeretet-vendéglátáson minden résztvevőt megvendégeltek pogácsával, forralt borral, zsíros kenyérrel, süteményekkel. Jó volt látni, hogy a teli sátorban még másfél órát maradtak az emberek, jókedvűen beszélgettek, és boldog Karácsonyt kívántak egymásnak.