Sikátor Roma day 2009
2009.08.22.Road transfer, Győrság
2009.10.08.MEGNEVEZÉS:
Győrsági útátadás
DÁTUM:
2009.10.08.
A megyében nem sok szegregátum létezik, ezek közül az egyik a győrsági Puszta utca és környéke.
Az Egyesületet felkereste az akkori roma kisebbségi önkormányzati elnök, hogy segítsen neki, ugyanis az iskolába járó diákok és a munkába járó felnőttek nem tudnak rendesen eljutni az úticéljukhoz. Ez azt jelentette, hogy a „cigánytelepet” és a falut egy földút kötötte össze, ami esőzéskor annyira felázott, hogy a diákok és a munkások sárosan érkeztek meg az iskolába, vagy a munkahelyükre szállító buszra. Ebből problémák adódtak, mert volt olyan munkás cigányember, akit nem engedtek fel sárosan a buszra, a gyerekeket pedig kigúnyolták az iskolában.
Az Egyesület ezért pályázott a megyei területfejlesztési alaphoz, hogy lemurváztassa az utat.
A pályázat sikeres volt, és 400.000.- forintot nyert az Egyesület.
Ekkor a vezetőség felkereste Ferenczi Zsolt polgármestert, hogy segítsen, mert a négyszázezer forint önmagában kevés a földút lemurvázására. A polgármester úr nagyon meglepődött, hogy a romák ilyen kezdeményezőek, és hogy még pénzt is szereztek az ötletük megvalósítására, így ő felajánlotta, hogy a pénz dupláját hozzá teszi az önkormányzat költségvetéséből. Így 1.200.000.- forintból, és a helyiek önkéntes munkájából új, mostmár murvás út vezetett be a faluba a cigánytelepről. Az útátadáskor felvetődött a probléma, hogy a közvilágítás sincs rendesen kiépítve az egyik házsoron. Ekkor a polgármester felajánlotta, hogy amennyiben a cigány kisebbségi önkormányzat, és a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület egy-egy kandelábert állíttat, akkor ő is hozzátesz egyet, s így kiépül a világítás. Az Egyesület és a CKÖ ezt bevállalta, s így az útfejlesztés folytatásaként megvalósult a közvilágítás kiépítése is. Ezután a romák elkezdték a ház előtti területet rendben tartani, és volt olyan család, aki egy kis tornácot is ácsolt magának, mert így esténként ki tudtak ülni a ház elé.