Szakmai műhelymunka Nagyecsed
2021.08.04.V. Toronyiránt Vásári Forgatag
2021.09.11.MEGNEVEZÉS:
„Újraindító” Családi Hétvége – 2021. szeptember 10-12.
AZONOSÍTÓ ÉS IDŐTARTAM:
A COVID vírushelyzet következtében sajnos nem tudtuk Gyömörén megtartani 2020. decemberében az Adventi ünnepségsorozatot, így szükség volt a program áttervezésére oly módon, hogy az eredetileg kitűzött […]
A COVID vírushelyzet következtében sajnos nem tudtuk Gyömörén megtartani 2020. decemberében az Adventi ünnepségsorozatot, így szükség volt a program áttervezésére oly módon, hogy az eredetileg kitűzött célok ne sérüljenek, elsősorban az, hogy az attrakció minél inkább elősegítse a települési közösségi kohézió erősítését, a közös időtöltés által, valamint hogy az hasznos és élvezetes programmal szolgáljon a szomszédos települések lakossága számára is.
Mivel sajnos már 2020. végén is számítani lehetett arra, hogy a COVID helyzet tartósan is a mindennapjaink része marad, ezért az emberek az idő múlásával egyre inkább vágynak majd a közösségi programokra, arra, hogy újra érdemi idő tölthessenek közösségük körében, így az áttervezés eredményeként „Újraindító Családi Hétvége” megvalósítása került betervezésre. A pontos időpontot természetesen a vírushelyzet intenzitásához, ezzel párhuzamosan pedig a veszélyhelyzetben meghozott intézkedésekhez kellett igazítanunk.
A 3 napos „Újraindító Családi Hétvége” úgy került megszervezésre, hogy mindhárom napja más-más tematika szerint épüljön fel, biztosítva ezáltal, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő programot, és így a vírushelyzet utáni „újraindításnak” végre újra a közösség egésze a részese lehessen. 1. nap: közösségi együttlét és túrázás a természetben, 2. nap: kultúra és szórakozás, 3. nap: tudományos és ismeretterjesztő programok. Az „Újraindító Családi Hétvége” ötlete, valamint több programelem is a szociális és közösségi élet javítását célozta meg elsődlegesen, mely elsődleges eszköze a helyi identitás tovább erősítésének.
2021. szeptember 10.
Tartalmas családi hétvégénk programsorozatát szeptember 10-én indítottuk útjára. A Rejtélyes nyomozás Gyömörén elnevezésű családi kalandtúránk egy helyi érdekességre épült. Mivel Gyömöre történetében nagy szerepet játszott az Eszterházy család, a rejtélyes nyomozást – egy kitalált történettel – hozzájuk kapcsoltuk.
Így szólt a felhívás:
Történt egyszer – sok száz éve már -, hogy a kedves és szerény Eszterházy grófkisasszony sétálni indult a gyömörei vásárba. A helyiek örömmel fogadták, elhalmozták ajándékokkal, telerakták kosárkáját. De a nagy forgatagban a kosárka és tartalma eltűnt… Induljunk együtt Toronyiránt és keressük meg az elveszett kosárkát és a benne levő finomságokat!
Bár a résztvevők száma a hosszú „kihagyás” után még nem volt túl nagy, de azért így is jó néhány család felkerekedett, hogy lelkesen keresgélje egy kijelölt útvonalon a grófkisasszony kosarának tartalmát. Az úton termések, termények, házi készítésű finomságok képeit rejtettük el, melyeket mindenki nagy örömmel keresgélt. A túra végére visszaérve pedig előkerült a nagy kosár is, benne friss kenyérrel, finom szalonnával és már várt mindenkit a vidáman pattogó tűz, melyen megsülhetett a szalonna is. A résztvevők egy kvíz kitöltésével vetélkedőn vehettek részt. Az első hat legjobban teljesítő nyereménye egy családi belépő volt, a Pápai Várkert Fürdőbe. A program a viszonylag kis létszám ellenére is elérte azt a legfontosabbnak tartott célkitűzést, hogy az emberek újra megélhessék a mozgás szabadságát, újra együtt lehessenek, és közösen élvezhessék az értük megtervezett, igényeikre szabott programokat.
2021. szeptember 11.
A családi hétvége második napja a kultúra és a közösségi szórakozás jegyében telt, kézműves vásári forgatag keretében, amely az elvárásoknak megfelelően igen nagy érdeklődést generált a település, és a teljes környék lakosságának körében. Nem is csoda, hogy a hosszú kényszerpihenő után a közösségnek már nagy igénye – és szüksége is – volt arra, hogy újra nagyobb közösségben lehessen, a 3 napos rendezvénynek pedig éppen az volt a legfontosabb célkitűzése, hogy erre lehetőséget biztosítson, egyrészt hasznos, másrészt élvezetes programok által.
Maga a kézműves vásár 10 órakor nyitott, 30 kézműves mester kínálta a portékáit. Szintén 10 órakor indult a főzőverseny is, itt 5 csapat mérte össze a gasztronómiai tudását. Kb. 12 órakor került sor a Terményáldásra a rendezvénytéren, amelyre a gyömörei óvodások egy kis műsorral is készültek. 14 órakor Nagy Beáta, Gyömöre Község polgármestere, Dr. Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat alelnöke, a Megyei Értéktár elnöke köszöntötte a résztvevőket. Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnökének megnyitó szavai után indult a Forgatag színpadi produkcióinak sora, melyek Kaszás Kornél profi konferálásával kerültek felvezetésre. A mosonmagyaróvári Theatrum ad Flexum vásári komédiája nyitotta a sort, vidám perceket szerezve a közönségnek. Pápateszérről érkezett egy lelkes kis roma tánccsapat, amely több műfajban is bemutatta a tagok tehetségét. Ezután Kiss V. Balázs, nemzetközi hírű bűvész ejtette ámulatba kivételes tehetségével a közönséget. A bűvészshow után az örökifjú Karda Bea művésznő adott fergeteges műsort, amelynek több extra különlegessége is volt, hiszen a műsora egy nyilvános lánykéréssel kezdődött, illetve ő volt az az előadó, akinek egyedülálló módon sikerült megtáncoltatnia László Jakus-t a Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület elnökét. Karda Bea fellépése után a Táncdalfesztiválok egyik legnagyobb csillaga, Zalatnay Sarolta bűvölte el a közönséget közvetlen stílusával, és a legnagyobb slágereivel. A nap záró színpadi produkciója az Arcida együttes koncertje volt.
Az est fénypontja és egyben záró produkciója Dominik Glassl tűzzsonglőr fantasztikus műsora volt. A délután folyamán folyamatosan járt a kisvasút, amely az érdeklődőket körbevitte Gyömörén, illetve a szemfüles vásározók találkozhattak Czinka Pannával is, akit Barbi Nyári testesített meg. A résztvevők, valamint az árusok visszajelzései alapján elmondható, hogy nagyon sikeres rendezvényen vagyunk túl.
2021. szeptember 12.
A családi hétvége harmadik napján a tudományé volt a főszerep, és természetesen továbbra is a közösségi együttlété. A családi hétvége záró napjára egy élményalapú, a településen és környéken élők számára nehezen elérhető, tudományos elemeket tartalmazó programcsomagot terveztünk és valósítottunk meg.
Az Utazó Planetárium különleges élményt adott a résztvevőknek, mely folyamatos, szervezett csoportokban minden látogató számára elérhető volt. A programelem csillagászati és természettudományos előadásokat tartalmazott 360 fokos képi élmények mellett. A Fifikus Fizikus Furfangok elnevezésű programelem egy természettudományos, 30 különböző fizikai és kémiai kísérletet tartalmazó egyszerű, gyakorlatban alkalmazott kísérletcsomag. A Tudományos Családi Nap egyik értékes eleme volt, hogy az érkezők folyamatosan kísérletezhettek, saját élményeket szerezhettek ezen programelem által. A jelenlévők számára elérhető tettük a Virtuális Valóság élményét a jelenleg elérhető legmagasabb minőségű eszközök segítségével, mely a VR Zóna nevet viselte. A programelem szakmák bemutatását, valamint sportok kipróbálását is magába foglalta a Virtuális térben. Kiegészítő elemként Társasjáték Zónát alakítottunk ki, mely fejlesztő és csalási társasjátékok megismerését, kipróbálását biztosította a résztvevőknek. A visszajelzések alapján a Társasjáték Zóna a kisebb gyermekekkel érkezők számára kiváló programelem volt, mely az aktív programelemek mellett könnyed kikapcsolódást nyújtott a fiatalabb és idősebb résztvevők számára egyaránt. Az „Újraindító Családi Hétvége” záró napjára szervezett Tudományos Családi Nap rendhagyó kezdeményezés volt, mely a településen élők számára nehezen elérhető programelemeket tartalmazott, érzékenyítette a résztvevőket a természettudományok, valamint a családokat egymás felé a közös élmények által.